Tiszaújváros logó

Helyi komposztálás

Az, hogy a szerves hulladék összegyűjtve komposztálható és így ismét felhasználható, régóta általánosan ismert. Az így nyert anyag trágyázására, talajjavításra kitűnően alkalmas. Azt azonban kevesen tudják, hogy a komposztálás nemcsak a kertészetekben, mezőgazdasági üzemekben, vagy a hulladék feldolgozó telephelyeken használt szokásos eljárás, hanem bármelyik egyszerű háztartásban is megszervezhető. Ezt nevezik helyi komposztálásnak. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy többé ne kelljen szerves növényi hulladékot a szemétbe dobni, hanem nagyon egyszerűen talajt készítsünk belőle. Ezzel nemcsak a szemétdíjat takaríthatjuk meg, de környezetbarát módón járunk el és még a virágcserepekbe, a kertbe a növényültetéshez szükséges földet is nyerhetünk. Ezzel a módszerrel szeretnénk megismertetni Önöket.

 

Mi a helyi komposztálás?

A háztartásokban, vagy a kertben keletkező szerves hulladék összegyűjtése és a lakóhely közelében történő korhasztása, amelynek során értékes, hasznosítható komposzt keletkezik. Az első lépés tehát, hogy ne dobjuk a szemétbe a konyhában keletkező zöld hulladékot, pl. zöldségleveleket, gyümölcshéjat, vagy növényi eredetű ételmaradékot, hanem külön edénybe gyűjtsünk össze minden komposztálható anyagot.

Mi a komposzt?

Morzsalékos, sötétbarna színű, humuszban, növényi tápanyagokban gazdag anyag, amely talajjavításra, vagy talajként cserépben (1/3 arányban földdel keverve), ültető edényekben, a kertben közvetlenül felhasználható.

Mi komposztálható?

Minden növényi eredetű háztartási hulladék komposztálható, elsősorban a konyhai zöldhulladék, a gyümölcshéj, a zöldséglevelek és héja, a tojáshéj, a növényi eredetű ételmaradék, az elhervadt vágott virág, a kávé és tea zacc. A kerti hulladékok közül a gyomok (virágzás előtt), a levágott fűkaszálék, a lomb, az összeaprított ágak, gallyak komposztálhatók.    

Mi a helyi komposztálás előnye?

ـ Kisebb az elszállítandó hulladék mennyisége, így kevesebb a szemétdíj a hulladékkezelési költség.
ـ Növényültetésre, talajjavításra felhasználható magas humusz-és tápanyag tartalmú komposzt keletkezik, azaz a természeti folyamatok felhasználásával hulladékból értékes talajt készíthetünk.
ـ Kevésbé szennyezzük a környezetünket, ésszerűen és felelősen járunk el.
ـ A komposztálás folyamatával a természet körforgása közvetlenül megtapasztalható módon a szemünk előtt zajlik le, amelyben közreműködők vagyunk.


Hogy lehet helyben komposztálni?

ـ A konyhai zöldhulladékot és egyéb háztartási szerves hulladékot külön edényben folyamatosan összegyűjtjük. Ehhez átlagos háztartás esetében elegendő egy zárható tetejű 3-5 literes edény.
ـ A kertben, az udvaron, vagy a pincében összegyűjtött szerves anyagot egy kb. 60X60X80cm méretű tárolóban, un. Komposztsilóban, vagy a talajon halomba rakva kb. 6-8 héten át.
ـ A korhadt anyagot tovább érleljük hasonló edényben, vagy a talajon halomba rakva és letakarva 4-6 hónapig. Ennek helyigénye egy család esetében 2-3m2.


Van-e káros, vagy kellemetlen mellékhatása a komposztálásnak?

Ha az eljárási szabályokat betartjuk, a komposztáláskor az egészségre, vagy a környezetre káros anyagok nem keletkeznek. A komposztálás nem jár bűzzel, károsítók, kórokozók megjelenésével. A szerves hulladék szétválasztása után az már nem szemét, hanem olyan anyag, amiből a természet segítségével talajt gyártunk.

Mennyi idő alatt készíthetünk komposztot?

A hulladék összetételétől függően 3-4 hónap után talajjavításra alkalmas anyagot nyerhetünk, 6-8 hónap után pedig közvetlenül talajként felhasználható ún. érett komposztot állíthatunk elő.

Hol használhatjuk fel a keletkező komposztot?

ـ A kertben talajjavításra, fólia alatti termesztő közegnek, virágkiültetéshez, zöldségágyásokhoz, fák- és dísznövények telepítésekor, az ültető gödörbe helyezve.
ـ A lakásban virágcserepekbe, balkonládába, ültető edényekbe növénytelepítéshez.
ـ A komposzt értékes anyag, humusz és tápanyag sűrítmény, amit akár el is ajándékozhatunk szomszédoknak, rokonoknak felhasználásra.

Miért komposztáljunk?

Mert a fel nem használt zöld, a szerves élet része. Aki szemétre hajítja, valami olyannal pazarol, amit nem ő teremtett. Aki megőrzi, hozzájárul, hogy az élet tartósan fennmaradjon.


 Komposztáló

Házi kerti komposzt siló


Öko-Fórum Alpítvány Budapest
Fotó: Kerékgyártó István